Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szilveszteri és újévi babonák

 

  • A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában. (Ahányan megrohamozták a nagyáruházakat az idén is, ebben remélhetőleg nem lesz hiba!)

  • Ma nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.

  • A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken - ezek szerint Budapesten, vagy Szegeden is - szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.

  • A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.

  • Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.

  • Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint "elszáll a tehén haszna", ám ha nincs tehetnünk, akkor is "elszáll a hasznunk". (Ezen a napon nem jó sem kölcsönadni, sem kölcsönvenni semmit.)

  • Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó vagy legény, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment, vagy megnősült a következő esztendőben.

  • Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. A lencsét egyes vidékeken babbal, vagy más szemes terménnyel helyettesítik.

  • A pogácsába Szilveszterkor érmét sütnek, és aki a szerencsepénzt megtalálja, annak bőséges lesz a következő éve. (Kivétel, ha ráharap, és fogorvosra költi az egész vagyonát. Ha a házigazda maga fogorvos, vagy fogtechmikus a húzás méginkább bőséget eredményezhet!) Figyelem, a pogácsának még éjfél előtt el kell fogynia, különben az egész a viszájára fordul!

  • Az óév és újév közötti éjszakán arra is fény derülhet, ki lesz életünk párja. A népszokás szerint nem kellett hozzá más, mint néhány házilag gyúrt gombóc, amibe gondosan belerejtették a papírra írt legkülönfélébb férfineveket. Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött a víz felszínére, az tartalmazza a jövendőbeli nevét. (Manapság ezzel is érdemes csínnyán bánni, mert ahány kitekert, faramuci név manapság adódik, a Ladó Utónévkönyv is kevés volna, hogy egyenlő esélyt adjunk a sorsnak.)

  • Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert az egész évet veszekedéssel töltötték volna.

  • Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, "elvitte azaranyvizet", és egész évben szerencsés volt.

  • Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

  • Ezen a napon tilos kivinni a szemetet, mert kidobjuk vele a szerencsénket.

  • Szerencsét hoz, ha megtöltjük az összes félig teli/üres konyhai tartónkat. (kávétartó, cukortartó, sótartó, bors tartó, lisztes edény, zsíros bödön, stb...) Ha ezek teli vannak, egész évben bőséget élünk, de ha üresek, vagy alig van bennük, akkor szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban.

  • A szerelmesek, házasulandók külön figyeltek, hogy a mézes bödön teli legyen, illetve hogy legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk. Ezt a babonát akár ma is ki lehet próbálni.

  • Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték meg ezen a napon, hogy édes beszédű, kedves emberré váljon, hogy sok édességet ehessen az esztendőben, na meg persze a praktikus parszti ész nem hagyta figyelmen kívül, hogy az a módszer a száj kicserepesedése ellen is kitűnő.

  • Pulykát enni is szerencsétlen dolog, mert mérget hoz a házhoz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


"Facebook"


google




Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 1314834
Hónap: 4947
Nap: 144