Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan kezeljük tinédzser lányunkat!

A serdülőkor kihívást jelent nem csak a tinédzsereknek, hanem mamájuknak is. A rengeteg fizikai és pszichológiai változás, fejlődés megannyi időzített bombaként megjelenő kérdést, problémát jelent az anyukának is.

 

 

 

A serdülőkor időszakában a kislányok testén különböző fizikai változások indulnak el, melyek a felnőtté válás legelső jelei. Ezek nem mással, mint a mellek növekedésével kezdődnek. A mellbimbók alatt apró csomók keletkeznek. A pubertás kor alatt a mellek tovább fejlődnek, növekednek később is. Ilyenkor normális, ha a lánya mellbimbó-fájdalmakra panaszkodik. A mellek és mellbimbók alakja is megváltozik. A lányoknak ilyenkor nagy szüksége van a mamájukra, még akkor is, ha nem vallják be.

Legyen lánya mellett, és készüljön fel a korral együtt járó kíváncsi kérdésekre is, ugyanakkor legyen óvatos is a témával kapcsolatban, mert természettől függően kamasz lánya be is zárkózhat, és előfordulhat, hogy nem kíván beszélni Önnel. Mindkét típusú helyzetet el kell fogadnia és tudni kell jól kezelni. A gyereknek azt kell éreznie, hogy ott áll mellette minden körülmények között.

A melltartó kérdéskör egy érdekes téma. A lányok ilyenkor sokkal inkább beszélik ki magukat barátnőikkel, mert úgy érzik, hogy anyjuk „nem tudhatja” mi most a divat, ők meg hasonló cipőben járnak. Legyünk azért résen, hogy a növekvő mellekhez nem feltétlenül a csipkés, selyem anyagú melltartó, vagy sztreccsesebb anyagú ruhák a legideálisabbak. Próbáljuk a pamut felé terelni a lányokat már csak azért is, hiszen ebben a korszakukban kezdenek el izzadni is. Törekedjünk arra, hogy olyan legyen az anya-lánya kapcsolat ebben az időszakban különösen, hogy ő maximálisan érezze bizalmunkat, és a számára sokszor oly kényes melltartó-kérdést is velünk beszélje meg, minket hívjon el az első melltartó vásárló körútra.

Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban igyekezzünk a lányunk  „legjobb barátnője” pozíciót  észrevétlenül megkaparintani, ugyanis akkor járunk a legjobban, ha tőlünk kérdez, és nem csak a hasonló korú barátnőivel találgatják az élet nagy dolgait. Mi korunknál, érettségünknél fogva tudjuk, hogy ez egy nehezebb korszak, de túléltük azt minden örömével és bánatával.

Tippek:
- Várjuk meg, míg magától kérdez a lányunk!
- Ajánljuk fel segítségünket, hogy ott leszünk a melltartó vásárlásnál!
- Legyünk kamasz lányunk legjobb barátnői! Most nagy szüksége van ránk, ha nem is vallja be!
- Kezeljük őt fiatal felnőttként, ne gyerekként! Bátran válaszoljuk meg még a számunkra kényes kérdéseket is. Építsük ki benne a tökéletes bizalmat

 

 

 

Lányunk első alkalommal a nőgyógyásznál

 

 

Nagy kérdés minden anyának: mikor vigye először nőgyógyászhoz lányát? Hogyan győzze meg a rendszeres vizsgálatról? Ha a vérzése rendszeres, akkor „ráérünk” a szexuális élet megkezdése előtt elvinni. Ehhez azonban szükséges a feltétel nélküli bizalom a lányunk részéről. A mi felelősségünk ezt kiépíteni jóval előtte. A kamaszkorban már késő. Amikor először felmerül a kérdés bennünk, üljünk le a nagylánnyal és beszéljük meg, hogy női, vagy férfi nőgyógyászhoz lenne-e nagyobb bizodalma, illetve tisztázzuk azt is, hogy az anya bemenjen-e a rendelőbe, vagy sem. Ajánljuk lányunknak, hogy szoknyában menjen első alkalommal, mert így kevésbé érzi majd magát feszélyezve. Magyarázzuk el lányunknak, hogy ez miért olyan fontos, és, hogy ezentúl rendszeresen kell majd járni. Érveljünk azzal, hogy a nőgyógyász értünk, a nőiességünkért dolgozik! Feltétlenül hangsúlyozzuk a kisasszonynak a vizsgálat rendszerességének a fontosságát és azt, hogy az orvosnak mindenről számoljon be! Az a legjobb persze, ha mi magunk is tudunk a dolgokról!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Раскрутка интернет магазин

(WebseoPl, 2018.06.25 15:58)

<img src="https://img01-olxua.akamaized.net/img-olxua/643734430_1_644x461_prodvinem-vash-sayt-v-poiskovoy-vydache-seo-prodvizhenie-odessa.jpg">

<a href=https://webcrasty.ru/><img src="https://moneydozer.ru/wp-content/uploads/2016/12/1434352282896101untitled.gif"></a>

Суть его заключается в том, что всем людям свойственно ошибаться. И именно поэтому ключевые слова с опечатками могут быть полезными. Среди множества функций и задач, которые призван решать корпоративный сайт стоит отметить наиболее значимую: продвижение бренда компании. Главная мысль в этом алгоритме это не размещать свои статьи на чужих площадках, принося вашим донорам ценный низкочастотный траффик и получая от них лишь ссылки, а публиковать хорошие статьи на своем сайте и продвигать их, публикуя различные анонсы на посещаемых ресурсах <b><u><a href=https://webcrasty.ru/>продвижение сайтов</a>. </b></u> Именно по этой причине сегмент интернет-маркетинга сегодня активно осваивается ведущими корпорациями, гигантами мировой торговли и сферы оказания услуг. На сегодняшний день в SEO существует два понятия оптимизации сайта - «внутренняя» и «внешняя». У таких интернет-гигантов, как Яндекс и Google, для веб-мастеров предусмотрен широкий набор инструментов по анализу показателя посещаемости страниц. Одним из самых распространенных является показатель отказов. Специальные метрики и счетчики выявляют, сколько человек зашло на сайт, сколько задержалось на нем и сколько ушло. Вы очень ошибаетесь, если думаете, что просто создав сайт, Вы заодно получите и мгновенный результат от него. Поступая таким образом, не ваши доноры, а вы получите низкочастотный траффик, а также внешние естественные ссылки, если статьи будут действительно этого заслуживать <a href=https://webcrasty.ru/>раскрутка сайта в поисковых системах бесплатно</a>. Чтобы Ваш сайт приносил прибыль и был посещаемым, необходимо усвоить некоторые правила. Мечтаете создать свой сайт? Уже есть какая-то задумка? Тогда вам помогут такие советы: Основы оптимизации сео-контента Что является главной задачей сео-контента?

keys: <u><b>продвижение интернет магазина самому, </b></u> продвижение сайта в google стоимость, продвижение товара синоним, продвижение сайта в топ, раскрутка сайта, самостоятельное seo продвижение, раскрутка веб студии, <b><u>продвижение сайта в яндексе, </b></u> продвижение переводческих услуг, продвижение сайта, <u><b>раскрутка сайта в yandex, </b></u> продвижение сайта,


<img src="https://image.ibb.co/jb7P0J/image.png">


https://forum.hackersoft.ru/showthread.php?p=119866
http://lcd.forenworld.at/viewtopic.php?f=12&t=1318
http://forum.setrf.org/viewtopic.php?f=1&t=6689

fifa 15 скачать play market

(garneuSwer, 2018.03.25 15:26)

Вы правы, не самое удачное время

---
Не могу сейчас поучаствовать в обсуждении - нет свободного времени. Освобожусь - обязательно выскажу своё мнение по этому вопросу. fifa 15 moddingway mod update скачать торрент, скачать fifa 15 сезон 2016 2017 а также <a href=http://15fifa.ru/raznoe-fifa-15/32-zvuk-fifa-15-mezhdunarodnye-kommentatory-skachat.html>fifa 15 комментаторы черданцев скачать</a> игры футбол fifa 15 скачать бесплатно

 

 

Profilkép


Képgaléria


"Facebook"


google




Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>

Statisztika

Online: 4
Összes: 1396944
Hónap: 7390
Nap: 226